Latest Tweets:
Epilógus
Két hét mostmár egy hónap itthonlét után próbálom lezárni ezt a blogot azoknak akiknek még befut a feedolvasójába, illetve nyilván magamnak is. A nagyközönség tájékoztatása mellett persze napló funkciója is volt a dolognak, még ha a szaftosabb részletek ki is maradtak.
A repülőút hazafele rémálom volt nem volt egyszerű, Frankfurtban öt és fél óra sorbanállás után sikerült feljutnom egy bécsi gépre, ahonnan a egy kellemesen kopasz apukával, két kopasz segítőjével és a fiával utaztam hazáig. A csomagom tegnap nem rég érkezett meg, 15 nap késéssel.
All in all annyit mondanék el az elmúlt négy hónapról, hogy nem lehet összefoglalni. Össze lehet szedni apróságokat, amikből jobb esetben összeáll a mozaik, rosszabb esetben csak benyomások maradnak.
Szakmailag nem volt nagy durranás, ötödév után bekerülni másod-harmadévre nem kihívás. Szakdogával próbáltam javítani a lelkiismeretemen, ott tettem mondjuk egy lépést.
Emberileg sokat adott. Kirándulások megtervezése, baráti társaságo dinamikájának fenntartása, alakítása, ezek jól mentek, büszek vagyok rájuk.
Baráti társaság. Volt, Marina, Julia és Gerrit ők mély nyomot hagytak bennem, egy-egy darabjuk örökre velem marad.
Sokan kérdezik, hogy visszamennék-e. A válaszom egyelőre nem. Nem nyújtott olyat, amire hosszabb távon vágynék. Négy hónapra nagyon jó volt, teljesen más világ, nyílik az ember csipája persze, de (már nem is tudom ki mondta hogy) az emberből ilyenkor jön elő igazán a lokálpatrióta. Sokal jobban érzem (suprize) egy magyar nagyvárosi környezetben, mint egy amerikai kisvárosban. Szeretem itt, és ebben csak biztosabb lettem. A család, a barátiam és az ízek nem engednének huzamosabb ideig külföldre. Hazajöttem és most jó.
Zárásként kölcsönöznék egy mondatot az egyik magyar-diák-külföldön blogról: “de már csak pár hét kérdése és valakinek megint lesz egy A névről című első blogbejegyzése.”
totális mélypont
ma ez is eljött. az ágyamban ülök az utolsó itt töltött éjszakám előtt, holnap reggel 7kor kelés, 10:50kor buszra ülök és 22 óra múlva, ha minden jól megy, találkozom családom rég nem látott tagjaival.
a mai nap késői keléssel és némi másnappal indult, korán reggel elköszöntünk még két baráttól, közben az amerikaiak is elszivárogtak és az ebéd utáni filmmel még nem is volt baj, de a vacsora…
az egyébként állandóan nyűzsgő menza kongott az ürességtől, a konditerem ablakai teljesen sötétek voltak, gyakorlatilag teljesen kiürült a kampusz. ez csak tovább súlyosbította a depresszió egyébként is jelentős tüneteit. de vacsora után 10 perccel az egyik, 20 perccel a másik brazil lány kopogott az ajtómon pityeregve. én sem voltam jobban. lassanként mind a hatan, akik maradtunk, összegyűltünk a szobában, sztorizgattunk, megittuk a megmaradt sötöket, rendeltük egy csomó gyorskaját, gyakorlatialg tort ültünk az elmúlt négy hónap fölött. keserédes, melankólikus este volt.
az egyik lány csak annyit kérdezett lefekvés előtt: “ugye azért fáj annyira most, mert az elmúlt négy hónap nagyon jó volt?”
igen
vegyes
1. Minden jó ha a vége jó
Másfél hónapja jelentkeztem a helyi diáktévébe, és nem szótak vissza egészen múlt hét szerdáig, amikoris jelentkeztek és mondták, hogy három hokimeccs van a hétvégén és kérdezték térden állva esedeztek , hogy be tudnék-e ugrani. Mondtam, hogy kettőt szívesen megcsinálok. Sajnos kamera mögé nem kerlültem, de az első meccsen én küldtem vissza a jelet a stúdióba (“Hello jel, balra a büfé mellett, le a lépcsőn, karácsonyfa után harmadik ajtó, ott a stúdió”), élőben vágtam. A második meccsen meg a stúdióban ültem egy hatalmas keverőpult előtt és ott állítgattam a különböző hangforrások hangerejét. Jó móka volt látni őket élőben meg hát mostmár elmondhatom magamról, hogy részt vettem olyan projektben ami nyilvánosság számára élőben elérhető volt. Merthogy a környék összes háztartásában és kocsmájában a diáktévé közvetítését nézik. A végén név szerint ki is emeltek, hogy az első alkalmam volt és mégis természetesen milyen jó voltam.
2. Kezdek elfelejteni magyarul
Ez természetesen nem igaz, de többen beszélgettük nemzetközi diákok, hogy amikor az anyanyelven kell megszólalni, akkor jelentősen több az őőőőőzés meg az ááááázás mint korábban volt. Hiába angolul beszélek én is az időm 95%ában. Olyannyira, hogy amikor fejben lejátszok jövőbeli otthoni beszégetéseket, akkor is angolul kezdek és aztán jövök csak rá, hogy valami nem stimmel.
3. Vizsgák
Jelentem ma 8:45kor végeztem az utolsó vizsgámmal is. A tantárgyaim eredménye kb úgy fog alakulni, hogy A, A, A-, és nemtudom a filozófiát, de abból is jó lenne megcsípni valami hasonlót. Mindenesetre egyrészt vége az itteni akadémiai pályafutásomnak, másrészt semmi dolgom szerdáracsütörtökrepéntekre. Illetve dehogyisnem várnak az internetes üzleti modellek, amikből remélhetőleg diplomát fogok írni.
4. Búcsú
A három mexikói lelépett két etapban, tehát elindult a búcsúzkodós időszak. A tanároktól is elköszöntem, és valószínűleg életemben soha nem fogok már tvstúdióban dolgozni. Végeszaga van az egésznek, legutóbb az a szentimentális gondolat ütött meg, hogy “Egy korszak lassan lezárul.” Csak tudnám melyik. Kezd olyan érzésem lenni, augusztusban, tétlen várakozás az indulásra. Mehetnékem is van amellett, hogy jó emberektől fogok elköszönni valószínűleg örökre.
amit enni fogok, ha hazaérek
marhapörköltet nokedlivel és savanyú uborkával, pacalapörköltet, rántotthúst, zöldborsófőzeléket, májkrémes sajtos kenyeret, halászlevet, töltöttkáposztát, trappista sajtot, túrórudit, téliszalámit, házikolbászt, rendes kenyet, kiflit, zsömlét, húslevest és leveshúst, nógrádi ropogóst, töltött paprikát, rakottkrumplit, tejszínes gombás csirkemellet soksok olvadt sajttal a tetején, tejfölös húst, fasírtot, prószát, gánicát, császármorzsát, házi sonkát, papa féle pirítóst soksok fokhagymával, vesevelőt, friss sült húst, véreshurkát és társaikat.
és inni fogok hozzájuk pinot-kat meg merlokat meg szürkebarátokat meg furmintokat meg viogner-ket meg fuchslikat meg kerkaborumokat, meg fröccsöket meg sopronikat meg aranyászokat meg unikumokat meg pálinkákat.
és akkor boldog leszek.
időjárás
ma a tavaszi kabátomat vettem fel. aztán rá a télit. apró hókristályok plusz szél, elég fincsi. még mondja valaki, hogy az akupunktúra nem használ, engem kimondottan felgyorsít ajtótól ajtóig. ilyet eddig csak síeléskor tapasztaltam, de abban legalább volt valami móka.otthon remélem jobb lesz!
btw: lett Social Security számom!
Órai teljesítmény
Szerdán prezentáltunk az International Bullshit Business nevű tárgyból. Mindenkinek két diája volt, négyen voltunk, 15 percbe kellett volna beleférnünk. Amikor a tanár jelzett, hogy 5 percünk van hátra, akkor a második srác fejezte be a mondandóját, amikor mondta, hogy kettő, akkor a harmadik kezdte a második diáját. Én voltam az utolsó, és mindenképp el kellett mondanom a csattanót. Világos volt, hogy le fog járni a kiszabott idő, és ekkor: Zoli saves the day. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki mindent megértett az indiai béranyákról amit mondtam, de bebizonyosodott, hogy angolul is képes vagyok olyan gyorsan beszélni, mint magyarul. A másodpercenkénti szótagszám fölötti nagy csodálkozásban a tanár elfelejtette lelőni a perzinket, úgyhogy be tudtuk fejezni:)
Filozófián minden alkalomra el kell olvasnunk egy novellát. Útközben rájöttem, hogy az a tuti, ha egyszer előző nap, és megegyszer aznap futom át. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ez egyik szövegértéses kérdésre csak én tudtam válaszolni. Megbeszéljük órán a kérdéseket, ketten jelentkeztek, mindkettő kapufa, kis csönd, ekkor gondoltam, hogy ha senki nem, akkor majd én. Az egyetlen nem native speaker:)
Ennyi a magam polírozásából mára elég is lesz. Mára.
Eladtam a bicót
Az úgy volt, hogy mikor megjöttem, meggyőztem magam, hogy szükségem van egy bicóra, és némi érzelmi elvakultságból fakadóan vettem is egyet $200-ért. Akkor még csak sejtettem, hogy rossz döntés volt. Utána kis szervíz, lakat, még kb $35-t költöttem rá. Aztán rájöttem, hogy nem szeretem, mert nem olyan, mint az otthoni, meg nem használom ki, meg kellene a pénz is..
Meghirdettem azon az oldalon ahol vettem, először $200-ért… aztán három hét múlva $170-ért… aztán újabb három hét múlva $150ért… (ismerünk egy ilyen történetet a családból egy trabanttal is azt hiszem:)) Ezek után megkeresett facebookon egy srác (az egyetlen, aki szintén fixit hajt a kampuszon), hogy látta az interneten a bicómat, és megvan-e? Örömmel konstatáltam, hogy van egy vevőm és ma este nyélbe is ütöttük az üzletet.
El sem tudjátok, hogy mennyire könnyebbültem meg (és hogy mennyire szükségem volt erre a kis kp injekcióra)… Végülis csak $85-t dobtam ki, rosszabb is lehetett volna:)
